Jenny Rogneby: Leona – Pókerjátszma
A KrimiKritikák.blog.hu első olyan elemzése, amikor bizony előbb helyeződött fókuszba maga az írónő, mint az általa írt regény. Ugyanis Jenny Rogneby a hatalmas marketinggel felépített etalon, már ami az elsőregényes írókat illeti. Látva a külföldön megjelent médiafelhajtást (neves újságok címlapjai, óriásplakátok, mozgófalak stb.), biztosak lehetünk benne, hogy egy zseniálisan összerakott marketingcsapattal dolgozik, akik tökéletes munkát végeztek. A kérdés persze adott: a jól irányzott értékesítés mögött valódi tartalom is rejlik? Hiszen tudjuk, ha valaminek szép a csomagolása, attól még nem biztos, hogy az ajándéknak is örülünk.
Már a borító formavilága is némileg elüt a skandináv krimik egyedi stílusától, amit a szerkezetileg eltérő stílus tovább fokoz. A regény legfontosabb karaktere, Leona E/1 személyben tárul az olvasó elé, így láthatjuk a nyomozónő legbelsőbb gondolatait, míg minden más szereplő megmaradt a szokványos E/3 személyes elbeszélésben. A regény elsősorban Stockholm utcáin játszódik, és egyértelműen egy bankrablásos bűnügy feltárása körül forog, viszont a történet igazi erőssége a karakterek (legfőképp Leona) reális jellemábrázolásában rejlik. Mentális betegség, szociális érzéketlenség, torzuló valóságérzet – a kérdés azonban az, hogy mennyire tudják ezek befolyásolni az embert a tudatos döntéshozatalban? Mi kell ahhoz, hogy egy ártatlan ember a bűnösség útjára lépjen? El lehet-e ítélni egy mentálisan instabil embert, aki nem tud uralkodni a vágyai felett?
Olívia. Egy ártatlan kislány, aki csupa véresen, sebekkel tarkított meztelen testével besétál egy belvárosi bankfiókba, lerak egy diktafont, és figyeli az elrettent tekinteteket. Ugyanis mi sem lehetne szürreálisabb annál, hogy valaki alig hétévesen kiraboljon egy bankot. Most ez mégis megtörténik, a kislánynak pedig érthetetlen módon, több millió euróval a zsákjában nyoma veszett. Az eset rögtön a Súlyos Bűncselekmények Alosztályára kerül, ahol Claes Zetterlund vezető vázolja fel a média által nagy figyelemmel kísért rablást a népes csapat előtt. Leona Lindberg, aki a hátsó sorokból unottan figyeli az előadást, végül elvállalja az ügyet és megkezdi a nyomozást. Az már az első pillanatban nyilvánvalóvá válik, hogy Leona nem az a tipikus „tucat” nyomozó, aki a saját igazságérzete miatt akarja elkapni a tetteseket. Ő sokkal inkább egy érzéketlen, öntörvényű, kiállhatatlan személy, aki kívülről szemléli a világot. A jóság helyett a közömbösség az, ami uralkodik felette, és habár van férje, két gyereke, mégsem képes azt a klasszikus szeretetet átérezni, amit minden más ember igen. Az egyetlen dolog, ami igazán megmozgatja, az a póker. Elsősorban az online póker világában érzi otthon magát, az onnan kapott adrenalinra vágyik, miközben minden más háttérbe szorul (még a családja is). Ez vélhetően minden „normális” ember számára érthetetlen, ezért is töltheti el az olvasót különleges érzéssel, hogy egy kicsit mégis bepillanthat egy ilyen megsebzett elme világába (hiszen minden embert hajt a vágy, hogy megértse a megérthetetlent). Mindemellett Leona egy kiváló nyomozó, aki eddig féken tudta tartani a szerencsejáték függőségét (amit ő igazából fel sem ismer), és ezúttal is belekezd az alapos nyomozásba. Leonán túl két másik szereplő életébe kapunk közvetlen bepillantást. Az egyikük a kislány, Olívia, aki édesapja zsarnoksága alatt követte el a bűncselekményt. Viszolyogtató látni, min kell keresztülmennie egy ilyen fiatal gyermeknek, és hogy milyen negatív hatásai lehetnek, ha valaki rossz felügyelet alá kerül. Ugyanis Olívia egy teljesen torzult valóságban él, és nincs tudatában azzal, hogy mi a helyes és mi nem. Fogalma sincs, hogy a bankrablás során ő bűnt követ el, hiszen számára csak egy hang létezik: az apáé. Mindent úgy kell tennie, ahogy ő mondja neki, különben Olívia sohasem láthatja viszont az édesanyját. Érdekes látni, hogy a kislánynak az édesanyja viszontláthatása mellett az apró plüssmacija is milyen fontossággal bír. A felnőttek számára a pénz, szex, hatalom dominálnak, míg a gyermeki ártatlanságban egy egyszerű plüssfigura jelenti a mindent. Ez is a sebezhetőségüket jelzi.
A harmadik kiemelt karakter egy újságíró, Christer Skood, aki Svédország egyik legnagyobb napilapjánál, az Aftonbladet-nél dolgozik. Az ő életútja egy kicsit különálló a bankrablástól és Leonától, mivel elsősorban a pénzügyminiszter szexbotrányával kapcsolatban ír és nyomoz. Azonban hamar a kezébe jut egy olyan bizonyíték, amivel sakkban tarthatja Leonát és adatokat tud kicsikarni tőle a saját ügyével kapcsolatban. Őt ugyanis nem érdekli a bankrablás, csakis kizárólag a pénzügyminiszter, akivel korábban egy osztályba jártak, és aki megnyomorította az életét (egy újabb bizonyíték arra, ahány ember, annyi sérelem, vágy, szenvedély). A három karakter tehát kölcsönösen függ egymástól – Olívia egyetlen lehetősége, ha Leona megmenti, Leona a titka miatt kénytelen információkkal ellátni Christer-t).
A titok. Ez szolgáltatja Jenny Rogneby legnagyobb sajátját, ugyanis relatíve a könyv elején kiderül valami, ami aztán alapjaiban változtatja meg az eseményeket. Éles fordulat, amire minden bizonnyal senki sem számít, ez pedig garantálja az ámulatot. Persze a bankrablásoknak ezzel még messze nincs vége...
A regényben nincs igazi pozitív karakter, senki, akinek igazán szurkolni lehetne. Mindenki egy kicsit romlott a maga módján, így a megkönnyebbülés nem érkezik meg a könyv elolvasásával. Frusztráló, mégis izgalmas. Maga a logikai összetétel fordulatos, jól egymásba érnek a szálak, de van néhány gyenge pontja a kötetnek. Az alapötlet például, hogy ha egy kislány véresen besétál egy bankba és lejátszik egy hangfelvételt, amelyben egy férfi megfenyeget mindenkit, hogy tegyék az összes pénzt a zsákba, különben bántani fogja a kislányt, akkor teljesítik a kérését. De a kislány egyedül van, így bárki az alkalmazottak, vagy a biztonsági emberek közül védelem alá tudná helyezni, ami után a rendőrség megtalálhatná a felvételen szereplő férfit. Az írónő ezt azzal magyarázta, hogy a vér látványa tartja vissza a dolgozókat a közbeavatkozástól, de ez nem tűnik elég erős érvnek.
További gyenge pontként ott van a pókerrel kapcsolatos leíró rész. Igaz, hogy nem sok, mégis azoknak, akik egyáltalán nem ismerik a játékot (No Limit Texas Hold’Em), bizony megszenvedik a sorokat. Végezetül pedig a regény befejezésénél a szálak elvarrása kicsit összecsapottnak hat (az érvek itt is elég megkérdőjelezhetőek).
Ha az egész képet nézzük, akkor egy tökéletesen kigondolt, igazi krimi, viszont ha a részletekbe is bepillantunk, akkor láthatunk néhány elég beszédes hibát.
Animus Kiadó
397 oldal
