A svéd szerzőpáros legújabb kötete méltán hozza azt a minőségi színvonalat, amit az olvasók megszokhattak már a korábbi szerzemények kapcsán (ez a sorozat 4. regénye). Meg kell azonban említeni, hogy habár A néma lány történetében szereplő bűnügy feltárása nem igényli az előző elbeszélések ismeretét (maga a bűncselekmény és a nyomozás teljesen különálló esemény), a szereplők pontos ismeretéhez – és a közöttük futó szövevényes kapcsolatokhoz – igenis el kell olvasni a már megjelent regényeket. Vagy legalábbis erősen ajánlott.
A história kezdetén egy Torsby nevű svéd kisvárosba látogatunk, ahol a helyi rendőrségi szervek vezetője, Erik Flodin egy bűnügyi helyszínen jár. Kapunk egy részletes bemutatást a családi házban történt drámai bűncselekményről, amely során egy négytagú családot gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel. Szinte émelyítő olvasni a sorokat, amik vizualizálják az eseménysort – az anyát egy sörétes fegyverrel közvetlenül a bejáratnál ölték meg, majd következett a nagyobbik fiú a kanapén, aztán az apa az emeleten, míg végül el nem érünk a szekrényben bujkáló legfiatalabb fiúig. Erős és sokkoló kezdés, amihez talán még a skandináv krimik kedvelői sem szokhattak hozzá. Közben – talán részben a trauma oldása miatt is – megjelennek a szerzőpáros megszokott karakterei is (azaz a királyi nyomozóhatóság csapata), akik Stockholmban látszólagos nyugalommal élik a mindennapjaikat, ki-ki a saját problémájára összpontosítva. Itt számos visszautalást kapunk az előző kötetre (a csapat bűnügyi technikusát, Ursulát lelőtte Sebastian Bergmann egyik ex-szeretője, Vanja pedig megtudta, hogy az, akit egész életében az édesapjának hitt, csupán a mostohaapja), így alapjaiban kijelenthetjük, hogy a csapatot meghatározó karakterek életútja legalább annyi érdekességgel bír, mint maga a regények nyomozati részei. És ez nyújtja a legnagyobb különlegességét a Bjorn & Rosenfeldt párosnak, hiszen a főszereplők a legapróbb részletekig ki vannak dolgozva, így szinte az első pillanattól kezdve kötődik az olvasó a csapat valamennyi tagjához.
Erik időközben rájön, hogy a tömeggyilkosság* túlnő a saját kompetenciái felett, így a királyi nyomozóhatósághoz fordul segítségért, akik a svéd kisvárosba utaznak felderíteni az esetet. Torkel vezeti a nyomozást, rögtön kiadva az elvégezendő feladatokat: Billy gyűjtse össze az áldozatokról szóló információkat, Vanja hallgassa ki az egyetlen gyanúsítottat, Jan Ceder-t, akiről kiderült, hogy korábban halálosan megfenyegette a családot, Sebastian Bergmann pedig csinálja, amit jónak lát. Igen, Sebastian Bergman, a szexmániás kriminálpszichológus, aki kimondatlanul is a történetek középpontjában áll, egyfajta ellentmondásos főhősként. A férfi Svédország elismert sorozatgyilkos specialistája, és kétségtelenül a legizgalmasabb karaktere a skandináv krimik világának, annak ellenére is, hogy Jo Nesbo Harry Hole-ja, vagy épp Jussi Adler-Olsen Carl Morck-ja is harcba szállhatna a címért. De nem! Sebastian a legösszetettebb szereplő. Kétségkívül. És ami még fontosabb, valósághű. Ő mindig azt teszti, amit jónak lát, és ez teszi ellentmondásossá. Saját szaktudását – néhol az életét is latba vetve segít megoldani bűnügyeket, miközben másokat földbe tapos, akik hátráltatják a személyes céljai elérésében. Sokszor az az érzése támad az embernek, hogy egy számító gép, mégis van mindig egy olyan pont, amikor hirtelen empatikussá válik és szimpátiát kelt. Ez pedig zseniális húzás a szerzőpárostól, hiszen így a karakter emberivé válik. Mivel az emberek alapvetően önzőnek születtek, igaz? Így pedig az azonosulás folyamata sokkal egyszerűbbé válik.
Szóval Sebastian ezúttal Vanja mellé szegődik, és eldöntik, hogy megfigyelik az időközben bizonyítékok híján elengedett Jan Ceder-t. Titkos, szinte már játékos kutakodás veszi kezdetét, azonban a város szélén elterülő tanya kihaltnak tűnik, pusztán a szüntelen kutyaugatás töri meg az idilli csendet. Amikor Vanja és Sebastian közelebb merészkedik a házhoz, meglátják a férfit, aki sörétes puskával az álla alatt, összerogyva fekszik az udvaron. Az egyetlen gyanúsítottat tehát rögtön a kihallgatása után megölték, méghozzá ugyanazzal a fegyverrel, amit a Carlsten család lemészárolásánál is használtak. Mindenen túl csupán egy hátrahagyott 44-es bakancsnyom árulkodik arról, hogy a királyi nyomozóhatóság csapatának ugyanazzal az elkövetővel van dolga. Eközben Ursula, aki Stockholmban lábadozik, átnézve a bűnügy nyomozati anyagát áttörő felfedezést tesz: a szülőkön és a két gyermeken túl volt még valaki Carlstenék családi házában. A történet cselekménye itt sebességet vált, és hirtelen egy akciódús, vérre menő versengés veszi kezdetét: ki találja meg hamarabb az egyetlen szemtanút? A kislány, aki látta a gyilkosságot az erdőbe menekült, de vajon a gyilkos, vagy az emberi elmék specialistája, Sebastian Bergmann bukkan rá hamarabb? És mi történik azután?
A kötet olyan etikai kérdéseket vet fel, miszerint meddig hajlandóak az emberek elmenni a saját- és a környezetükben élők jólétének megteremtéséért? A pénz és a szükség képesek-e átszakítani a belénk kódolt normákat? Egy bányászattal foglalkozó cég hatalmas pénzeket fektet vasérc és magnetit kitermelésbe, és amikor kiderül, hogy Torsby települése alatt hatalmas telér fekszik, néhány ott lakó már előre dörzsöli a tenyerét. Bjorn & Rosenfeldt tökéletesen ábrázolja az emberi kapzsiság és az eltorzult maximalizmus beteges mértékeit. Azt azonban ki kell emelni, hogy nem minden rossz cselekedet születik gonosz szándékból. Vannak olyan helyzetek, amikor a reménytelenség adja meg a végső lökést a lejtőn lefelé. És itt kerül képbe az olvasó, akinek jogában áll eldönteni, hogy mennyire ítéli el az eredendő gonoszságot a belekényszerített gonoszságtól.
Mindemellett Sebastian Bergmann gondoskodik arról, hogy humorral és sajátos szarkazmussal se legyen adós a regény. Ahogy a karakter gondolataiba pillantunk, a szavak mesteri trükkjeinek milliói villannak fel, amelyek megmutatják, hogy mikor mit kell mondani, milyen válaszból mire kell következtetni azért, hogy megkapja, amit akar: a szexet. Akár egy útmutatás, ami a manipuláció legbelsőbb rétegeit fedi fel. Rendkívül szórakoztató és tanulságos, ahogy kezeli a különböző kommunikációs szituációkat, miközben láthatjuk a belső vívódását, amit a régmúltban történt családja tragikus elvesztése okozott. A Vanjához kapcsolódó viszonya (Sebastian korábban megtudta, hogy ő Vanja vér szerinti apja, amit a lány még csak nem is sejt) pedig további nyitott kérdéseket hagy maga után, amiért az olvasó külön izgulhat.
Tanulságos továbbá Billy jellemfejlődése, hiszen a kezdetben „szürke” karakterként beállított technikus fiú mutatja be a legnagyobb személyiségváltozást. Az előző történetekben bekövetkezett események egyre inkább előcsalogatják az amúgy ártatlannak tűnő jellem drasztikus torzulását. Szinte kínkeserves látni, ahogy a rendes, becsületes értékek sötétté válnak.
Mindent összevetve, a regény zseniális.
Animus Kiadó
430 oldal
